Új életem északon - Finnország XIII.

Köszönni ki fog

A kezdetek kedvenc dilemmája volt számomra, hogy miként ismerkedjek meg a szomszédaimmal, illetve, hogy tudnám őket rávenni arra, hogy visszaköszönjenek. Ugyanis az első évben egy ikerházsor egyik kis lakásában laktam, melyet egészen közel szomszédok vettek körbe, kerítések nélkül. A házsorok háromszög alakban közös udvarral rendelkeztek. Ha kimentem a postaládához a levelekért, sok lakás ajtaja mellett el kellett menni, és nagy eséllyel találkoztam egy-egy szomszéddal. Az elejétől észrevettem, hogy a szomszédok többsége megbámul, furcsán néz rám, de semmiképp sem köszön. Később, amikor hozzászoktak az idegen külsőmhöz, és jelenlétemhez, gyakran észrevettem, hogy ha messziről megláttak, irányt váltottak vagy eltűntek. Sőt, ha úgy adódott, hogy nem tudták elkerülni a találkozást, rosszul érezték magukat, próbáltak elfordulni, láthatatlanná válni. Ez annyira szörnyű látvány volt, hogy sokszor én kegyelmeztem meg rajtuk, és más irányba mentem, vagy elfordítottam a fejem. Kezdetben persze hangosan köszöntem, és a viszonzatlanság teljes zavartságával távoztam. Előfordult, hogy valaki viszonozta, de az is nagyon kényszeres volt. A kérdésemre, hogy ennek mi az oka, a válasz az volt, hogy itt nem szokás köszönni, vagy ijesztő vagyok külföldiként. Azóta tudom, hogy itt északon nem szokás a túlzott köszöngetés, az emberek szeretnek anonímak maradni az idegenekkel szemben. Aztán később arra is rájöttem, hogy az emberek azután mutatnak több hajlandóságot a köszönésre, ha valaki bemutatott nekik, és megismerkedtünk.

(Anti)Szociális életmód

Nagyon érdekes az északi emberek szociális viselkedése, és nagyban befolyásolja azt is a hideg időjárás, a téli idő elszigeteltsége, és nem utolsó sorban a nagy távolságok és nagy élettér. A finnek akkor érzik jól magukat, ha kellő távolság van a szomszéd házától, és lehetőleg pár száz méter erdő is takarja a rálátást. A városi élettér azonban sokkal kisebb a drága lakhatás miatt. A beszűkült szociális élet miatt sokkal kevesebb aktivitást mutatnak az év nagy részében a finnek, és nehéz velük találkozni is. Kicsit olyan érzés, hogy a barátságokat mindig előről kell kezdeni, nehezen oldódnak fel. Ennek aztán a másik véglete a nyári hirtelen kimozdulás, aktivitások és találkozások. Az emberek megölelik egymást, mosolyognak, élnek. A találkozások sűrűbbé válnak, már amikor az emberek épp nem a nyaralójukba vonulnak el napokra a vadonba. Ugyanis ez utóbbi sem segíti a szocializálódásukat. A ritka találkozások miatt az emberek sokat beszélnek, sokszor szinte vég nélkül. Erre van is szavuk a finnben, höpötä, höpö-höpö. A távolságok miatt a finnek fontos eszköze a mobiltelefon, nem véltelen ők kezdték el a mobil és SMS őrületet a kilencvenes évek végétől. A telefonálás, telefonos ügyintézés a mindennapok része, és általában órákig tart egy-egy beszélgetés a ritkán látott barátokkal. A lappföldi munkagyakorlataimon tűnt fel, hogy az emberek mennyire szeretnek kötetlenül beszélgetni mindenféléről, és erre az északi falvakban például a tuributikokat, gyülekezeti vagy szociális hálózatok termeit használják, ahol kávézó sarok minden esetben ki van alakítva. A vendég betér valamilyen ügyben vagy csak vesz egy kávét, lelül, és begyűjti a falu pletykáit. Ha egy finnül beszélő idegen is megjelenik, előkerül a világpolitika, a történelem, és persze Magyarország, és kedvenc témájuk, a Szovjetunió. (Oroszország)

Tari Zoltán