Iskola és gyakorlat

A legfrusztrálóbb dolog számomra azonban az a tény volt, hogy a finnek, legalábbis erre fent északabbra, kevéssé becsülik meg a szellemi munkát, vagy legalább is ezt hangoztatják. Ez azért nem teljesen igaz kijelentés, mert bizonyos jelekből pont ennek az ellenkezője látszik, viszont a téma nagyon érdekes és tanulságos. Egyrészt a finnek világhírűek iskolarendszerükről, és valóban imponáló az iskolák kinézete, felszereltsége. Sokat adnak a technikai fejlesztésekre, a testmozgás körülményeire, és szépen felújított modernizált a legtöbb intézmény. Ezzel egyidőben látványosan sokat költenek tanárképzésre, kutatásra, valamint ingyenes az iskolai étkeztetés, és általában a közoktatásban nem kell fizetni semmiért. Nagyon nagy tisztelet övezi a tanárokat és általában a tanítással foglalkozó bármely fokozatú személyt, lelkészt, professzort, zenetanárt. Ezekkel együtt mégis érdekes hallani, ahogy az átlag finn beszél a tudományos életről, a fokozatokról, a diplomákról. Sokak szájából hallottam azt, hogy nincsenek kitűntetett pozíciók, mindenki egyenlő, sőt a kétkezi munkás sokkal becsületre méltóbb. Gyakori ilyet is hallani, hogy a tanár még nappal sem nagyon dolgozik. Lelkészekkel beszélgetve is csúszott ki valamelyikük száján, hogy amióta nem végez becsületes munkát (kvázi amióta lelkész) egészen máshogy alakul a napi rutinja. Másik fiatal gyakorló lelkész büszkén mesélte, hogy korábban volt kőműves is, azt is kitanulta, mert hát ebben az országban a kétkezi munkának több becsülete van. És valóban a hétköznapi életben érezni azt, hogy a finnek többre tartják a gyakorlatot az elméletnél, és nem tesznek nagy különbséget fizikai és szellemi dolgozó között. Számomra, inkább elméleti emberként, ez elsőként úgy jött le, hogy egy igazi favágó országba kerültem. Ez, az először kissé lenéző gondolat, azonban évek alatt nem hogy halványodott, de határozottan gondolom, hogy ez egy kétkezi munkás, gyakorlatias nép, akik között természetesen vannak tiszteletben tartott szellemi munkások is, de nekik is bizonyítaniuk kell életük során rátermettségüket a gyakorlati életben is.

Gyakorlat és iskola

A finn felnőttképzésbe kerülve aztán közelebbről is láthattam, hogy mit jelenthet és mit nem jelent a finn csoda az oktatást illetően. Amit tapasztaltam, az a pozitív lelkes hozzáállásuk a tanításhoz és tanuláshoz, a kiválóan és magasfokon képzett tanáraik, akik motiválva vannak anyagilag és más módokon is a minőségi oktatásra. Például bevándorlókat csak mesterfokozatú nyelvtanárok képezhetnek, akik átestek továbbképzéseken. Az oktatásban is kísérletezőek, sokat adnak a fejlesztésekre, a minőség biztosításra. A tanárokat érdekli a diák véleménye, és sokszor partnerként bevonva kezelik a tanulmányi ügyeket. Az elméleti oktatásnak is természetesen van megfelelő felülete, de amit észrevettem, hogy az elméletet csak annyiban tartják fontosnak, amennyire az a gyakorlathoz vezet. Tehát a finnek kevesebb hangsúlyt helyeznek a didaktikus tanulásra, a felesleges adatok memorizálására, kevesebb elméleti adatot kell betanulniuk. Viszont ezzel együtt ennek a következménye, hogy magyar szemmel a finn diákok kevesebb tudás anyaggal rendelkeznek. Ami viszont biztos, hogy a finn gyerekek a probléma megoldásra, az önálló gondolkodásra és a gyakorlati munkavégzésre, mindennapi életre vannak nevelve, felkészítve. A szakmai és felnőttképzésekben az elméleti oktatási időszakok közt mindig több gyakorlati idő is van, amelyet valós munkavégzéssel kell eltölteni egy választott területen és választott helyen, igazi főnök vezényletével, igazi munkavégzéssel. A szakma elsajátításának például legalább fele időszakban munka gyakorlattal, tehát valós munkavégzéssel kell telnie, amit úgy is hívnak, hogy munkával való tanulás.

Tari Zoltán