Új életem északon - Finnország XI.

KRUMPLI!

Az ország furcsaságainak leírását az étkezéssel szeretném teljessé tenni. Talán nem fair kibeszélni egy új lakhely szokásait, de az erősségekről írtam, ezért szeretnék a gyengeségekről is. Az ételkultúra, talán nem árulok el nagy titkot, nem a finnek erős oldala, legalább is történelmük jelenlegi időszakában. Kezdjük ott, hogy krumpli. Krumpli főzve, hajában, préselve, olajon futtatva, krokettnek, rösztinek, pürésítve, törve, salátának, sültkrumpliként, köretként, főételként. Mindennapi krumplinkat add meg nekünk, kérünk. Talán csak a németek esznek belőle többet, de a finneknél jobban senki sem szeret jobban büszkélkedni a burgonyaterméseikkel. Ami azért nagy szó, mert egyáltalán sikerült olyan fajt nemesíteni, ami megterem errefelé. Nem nagy, nem különleges, de hidegtűrő. Az első megütközésem a szupermarketben volt, amikor a krumpli részlegen aszerint osztályozva gondosan álltak a burgonyák, hogy főzésre van vagy sütésre vagy grillsütésre vagy levesbe vagy inkább pürének, vagy ezek valamilyen variációja. A csúcspont, a kitűntetett helyen lévő azonban a helyi termelésű apró kis jószágok voltak, melyek a finn mezőgazdaság diadalát harsogják. Sajnos a helyi krumpli kinézete és mérete hasonlóan nevetésre kényszerített, mint a helyi almatermésük. A savanyú, nyeszlett zöld szilványi almácskák mellett azonban a helyi krumpli (habár arra a maradékokra hasonlított, melyet nagymamám mély megvetéssel vetett a disznók tápja közé) finom.

Pizza makaróni és egyéb nyalánkságok

A finn nemzeti étel manapság, kapaszkodjatok meg, nem a hagyományos nagymúltú karéliai rostélyos vagy a tejszínes lazacfilé, hanem egész egyszerűen pizza (finnül pitsa) Igen, a pizza a finnek választása, kedvence és így a nemzeti ételük. A hagyományokra mit sem adva, a vékonytésztájú, paradicsomos, kicsit ananászos, kicsit sajtos, kicsit sonkás tészta. A másik nemzeti étel a rakott makaróni (makaroonilaatikko) mely olasz nevével ellentétben helyi specialitás. Úgy készül, hogy a húszcentes legalja finn szarvacskatésztát beleteszik egy vaslábasba, ráöntik a nyers disznó és marha maradékhúsból álló darált húst, rádobnak kevés sót, és tejszínt, majd betolják a sütőbe egy órára. Na mármost a tészta kásává olvad ezalatt, a hús az megfőlöget, és a tejszín egybeolvasztja őket. Ízetlen szétfőtt húsízű valami, ami persze ehető, de nem étel. Ja, és kecsupot nyomnak a tetejére, amit nem sajnálnak a makarónijuktól és nem sajnálnak semmilyen ételüktől sem. Másik kedvenc még a krumpli (!!!) bedobva a sütőbe nagyobb hasábokra vágva. Szeretik a főtt tojást is főtt krumplival és reggelire különféle kásákkal boldogítják egymást. Zabkása biztosan kerül az asztalra minden valamire való étteremben. A kása sósan kevés vajjal és tejjel fogyasztandó. Apropó vaj. A legtöbb étkezés az vajaskenyérből áll, melyet tejjel és sajttal fogyasztanak, de nincs az a kecsupos makaróni vagy leves, amihez nem esne jól egy kis vajaskenyér tejjel. Az étel háromság harmadik darabja a kolbász vagy makkara, de ezt már nem bírná el ez a bejegyzés.

Éttermi elmebaj

Az éttermi ételek mentségükre legyen mondva azért az utóbbi időben elkezdték követni a nemzetközi trendeket, és azért valljuk be az úgynevezett ebédéttermek büfé kínálatai azért vigasztalást nyújtanak a nehéz hétköznapokban. Ezekben az éttermekben, ahogy a pizza és gyorséttermek nagy részében is, van salátabár, melyből a főétel válogatása előtt egy külön tányérra szoktak halmozni a finnek irdatlan adagokat. A víz kötelező szertartásos kitöltése után a dolgozó betolja a képébe a tisztességes adag válogatott salátát, megissza a pohár vizét, és egy másik tányérral a kezében célba veszi a főételeket tartalmazó büfékínálatot. Ott is megrakja a tányérját púpozottan többféle főételből keverve egyszerre salátával megszórva, és irány az első kör étkezés. Jaj, és ahogy ez a kötelező saláta előjáték furcsa, úgy a kötelező kenyérszelet is, melyet kötelezően meg kell kenni vajjal, és el kell fogyasztani a főételhez, amely mindig sok krumpliból és rizsből is áll. Emlékszem, az első munkagyakorlatomon egy gyülekezeti étkezdében mindig elfelejtettem kitenni a vajat a kenyér mellé, és mindig rám is szóltak azonnal. Aztán később egy másik végzetes hibát is elkövettem: nem tettem a vajba a külön erre a célra gyártott vajkést. Mely lehet vasból, műanyagból vagy fából, de speciálisan erre tervezték, és nem helyettesíthető sima késekkel. Az idegeimre mentek ezzel, de megtanultam egy életre, hogy finnekkel nem packázunk, különösen, ha a vajkésről van szó.

Tari Zoltán