Útibeszámoló,vélemény, aktuális

Új életem északon - Finnország III.

2018/02/26. - írta: dzsoli06

Furcsa rokonok közt

 

 

Új ruhák, régi beidegződések

Az első fagyhalál közeli állapotomat újdonsült finn ismerőseim nevetve azzal nyugtázták, hogy rossz idő nincs, csak rossz öltözet. Így kénytelen voltam szűkös keretemből ruhákra költeni. A vízhatlan cipők vásárlása volt az első, melyből egy leértékelt darabra futotta. Vízálló sportcipő, mely három évig kemény megpróbáltatások ellenére jól bírta, és tényleg az ígéretnek megfelelően száraz maradt. Nagy szó ez egy olyan országban, ahol gyakorlatilag egész évben a víz az úr. Vagy erősen havazik és hó lep el mindent, vagy a hó olvad heteken hónapokon át vizes jeges réteggel borítva az utakat, vagy esik az eső. Ha egy rövid száraz, időszak van is nyáron, az ezer tó és a szaunák országában azt sem úszhatjuk meg szárazon. A cipő mellett szükség van több, a teljes testfelületet fedő sport alsó ruházatra, harisnyákra, gyapjúzoknikra, és megfelelő téli kabátra, tavaszi-nyári dzsekire, és persze télen nadrágot fedő vízhatlan óriásnadrágra, mely alul teljesen zárja a lábszárat és melegen tart. Az év néhány hetében nincs csak szükség a dzsekire, de júliusra sincs garancia, fagyoskodtam már dzsekiben a norvég lappföldön nyáron eleget. A nehézséget annak bevallása okozza, hogy a helyiek nálad mindig jobban tudják mire van szükséged, és hiába okoskodsz, ők nyernek végül. Az alsó ruházat nélkül összefagyhat az ember, a vízhatlan borítás pedig olykor életmentő. Amikor először nyári hosszú ruhákról hallottam, kissé ingerült lettem, de a finn nyár meggyőzött hamar. Sokszor kerültem olyan helyzetbe, hogy éreztem felrobbanok, mert annyira furcsa dolgokat tapasztaltam a finneknél. Ilyenkor többször hallottam, hogy rólam beszélnek, ó, persze ez egy déli srác, déli vérmérséklettel. Ami egyszerű ideges magyarázatnak elmegy otthon, az itt egyenesen önkívületben lévő őrjöngés számukra.

 

Finn-magyar rokonok

 Ami finn tartózkodásom elejétől nagyon feltűnő volt, hogy ha bemutatkoztam valakinek, akit először láttam életemben, és az megtudta, hogy magyar vagyok, majdnem a nyakamba borult örömében. Az első dolog, ami elhangzik a magyar származás hallatán a rokon kifejezés, a másik, hogy Budapest gyönyörű, kétszer is voltam már. A harmadik a nevem, Zoltán hallatán általában az, hogy igen, Kodály. A finnek többsége, főleg az idősebb generáció úgy nőtt fel, hogy nincsenek egyedül a nagyvilágban, vannak rokonaik délre, és a finnugor nyelv által valahová tartoznak. Ráadásul a rokonoknak szép országuk, fővárosuk van, ahol finomak az ételek, a borok, és szép zene szól. Ez a kedves gesztus, ami a találkozásokkor azonnal előjön, nagyon befogadó, pozitív légkört és jó érzést teremt. Mint később, az oului finn-magyar baráti körbe tagként csatlakozva, megtudtam, Finnország-szerte finn-magyar baráti hálózat működik a háború óta, és a kapcsolat egyik fontos pillére a Lutheránus (Evangélikus) egyházak közötti testvéri viszony volt, és az még ma is. Az egyik legmeglepőbb jele ennek az elven kapcsolatnak, a 2015 tavaszán a Lappföldre, Sodankylä faluba történt látogatásunkkor, a március 15-i hazafias ünnepség volt, amit a helyi szervezet finnjei rendeztek az ouluiak, azaz a mi tiszteletünkre. A kultúrház ajtajában azonnal pálinkával köszöntöttek bennünket, a Kossuth nóták, és megemlékezés után Gulyás levest fogyasztottunk a sarkkörön túl, sok mosolygós finn rokon társaságában. A nyelvtanulás során később valóban előttem is teljesen bebizonyosodott a nyelvi rokonság ténye, és sok minden más is…

 

Tari Zoltán

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://utonallas.blog.hu/api/trackback/id/tr2313700860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.